Z

Miraculous - Két macska egy csárdában (1. rész)

2016. március 23. - AnkoFictions

– Adrien! – Igen, végre elérkezett a pillanat! Most már nem hátrálhatok meg. – Mondanom kell neked valamit.
A lábaim remegnek, a torkom kiszárad, de ahogy a srác rám néz, menten el is olvadok, mint a napon felejtett fagylalt…
– Igen, Marinette? – Lángvörös arcomat fürkésző zöld szemeitől a gyomromban a már egy ideje tanyát verő pillangók őrülten repdesni kezdenek. Nagyot nyelek, már nyitom is a szám, de a háttérben valami furcsa zaj megzavar. Nem törődöm vele.
– Én sze-… – A csengőre emlékeztető hang egyre és egyre hangosabb, már-már fülsüketítő, és amint észbe kapok, már nem Adrien előtt állok a suli udvarán, hanem a szobámban találom magam, az ágyamon feküdve.
– Jó reggelt, Marinette! – hallom meg Tikki csilingelő hangját, miközben ásítva dörzsölöm szememet, másik kezemmel pedig kinyomom telefonom ébresztőjét.
– Tikki, miért? – nyüszögöm kínkeservesen, ahogy felelevenednek fejemben álmom képei. Ha a valóságban is ilyen bátor lennék, fele ennyi gondom nem lenne. Ki tudja, lehet már boldogan élhetnék Adriennel az oldalamon… – Ám ahogy erre gondolok, inkább megrázom a fejem. Esélytelen.
Tikki érdeklődve pislog rám, míg én igyekszem összeszedni magamat, mielőtt újfent elkésem az első órámról.
Mostanság próbálok odafigyelni erre, ugyanis még a végén komoly gondjaim adódhatnak ebből a rengeteg hiányzásból, amit Katicabogárrá válásom óta szépen gyűjtögetek.

 εïз

 Az iskola előtt már Alya vár, de annyira bele van merülve telefonja pötyörészésébe, hogy észre sem veszi érkezésemet.
– Szia! – üdvözlöm őt vidáman, ő pedig mosolyogva pillant fel készülékéből. Mint ahogy az kiderül, megint szeretett blogja szerkesztésével van bőszen elfoglalva. – Adrien megjött már? – kérdezem, miközben elindulunk befelé az épületbe.
– Persze, úgy tíz perce – jön a felelet. – Elég jó kedve van, úgyhogy igazán megpróbálhatnál ma már beszélni vele…
– Az ki van zárva! – vágom rá azonnal. – Ezt nem lehet csak úgy… Ilyen hirtelen… – Még a gondolattól is szédülni kezdek.
– Hát pedig kislány, ha nem iparkodsz, még a végén lecsapják a kezedről – vigyorog Alya előre mutatva, és meg is pillantom tőlünk pár méterre Adrient, és a belé csimpaszkodó Chloe-t.
Ciccentek, és próbálom nem tudomásul venni az előttem zajló eseményeket – ami szinte lehetetlen, hála a szőke lány idegcincáló hangjának, mely még a legnagyobb tömegben is úgy visszhangzik a folyosón, mintha csak a bemondóba beszélne.
– … és ugye milyen jó illata van a legújabb samponomnak? – nyomja bele a srác képébe a szőke hajkoronáját. – Ennél már csak a balzsamom és a keratinos hajújjáépítő pakolásom a jobb…
– Persze – húzódzkodik Adrien, amennyire csak tud, de végül az óra kezdetét jelző csengő az, ami megmenti.
– Menjünk – mondom Alya-nak címezve, és követjük a többieket a tanterembe.
A tanár már odabent vár minket, és mikor kiejti a száján a röpdolgozat szót, majdnem sarkon fordulok, de barátnőm a karomnál fogva ragad meg, és húz tovább az asztalokhoz.
Magával a dolgozattal nem lenne probléma, ha tegnap éjszaka lett volna időm tanulni, és nem egy újabb akuma által megátkozott lányt kellett volna megmentenünk Fekete Macskával.
Az a srác… – Húzom el a számat, amint eszembe jutnak az esti események. Mi lenne vele nélkülem?
– Marinette! – szakít ki gondolataimból a tanárnő hangja, én pedig idegességemet leplezve, nevetgélve pakolok elő a táskámból.

εïз 

 – De anyaaa! – sír a fiatal lány édesanyjának a házuk ajtajában. Karjaiban egy kis fehér szőrgombócot tart, mely szemeit meresztve nézi a vitatkozó feleket. – Egy kuka mellett találtam! Legalább addig hadd legyen nálunk, amíg gazdát találok neki!
– Szó sem lehet róla kislányom, tudod, hogy apád allergiás a macskákra – néz le édesanyja az állatra. Nem tudja elkerülni figyelmét a macska csimbókokban álló, koszos szőre, amitől inkább látszik szürkének, mint fehérnek, sőt, mindemellett azt is le merné fogadni, hogy valamilyen betegségeket is magával hordoz az a pamacs. – Inkább vidd vissza oda, ahol találtad Kate, hátha valaki más elviszi – zárja le ezzel a témát, és otthagyva lányát a küszöbnél megy be a lakásba.
– Sajnálom – pillant le a barna hajú lány a csöpp állatra, aki bizakodóan nyávog kezében. Fényesen csillog nyakában a vékony kis nyakörv, amit hazafelé jövet vett neki az egyik kereskedésben. Olyan mérhetetlen szomorúság és tehetetlenség uralkodik el rajta, hogy alig tudja visszatartani kikívánkozó könnyeit. Mit tehetne most? Vigye el egy menhelyre, vagy tegye ki egy állatorvosi rendelőhöz? De esetleg körbe is telefonálhatna a barátai közt, hátha valaki…
Megfordul, ám alighogy tehetne egy lépést előre, egy furcsa, fekete színű pillangó reppen oda mellé. Amaz táncol körülötte egy kört, majd amint a cicára telepszik, egy férfi hangja csendül fel fejében.
– A nevem Halálfej, Miaú! Hatalmat adok neked, de cserébe meg kell nekem tenned valamit…
– Szíves örömmel! – Szemei elsötétülnek, és széles vigyor terül szét arcán. Már érzi a testében szétáramló természetfeletti erőt, és tudja, innentől fogva nem lesz, aki megállíthatná.

εïз 

 – Tudtam, tudtam, tudtam! – Ha Tikki nem állítana meg, lazán fejbe veregetném magam a tankönyvvel. Ennyire katasztrofálisan még idén nem sikerült dolgozatom, így csak reménykedni tudok, hogy nem kapom meg rá a lehető legrosszabb érdemjegyet.
– Ne aggódj, Marinette! – mosolyog biztatóan Tikki, miközben fejem mellett repked. – Ha rosszul is sikerült, majd legközelebb kijavítod!
– Igazad van – sóhajtok fel, és miután elteszem a könyvet, megmosom arcomat a mosdókagylónál. A lányvécé jelenleg ugyan üres, de ez bármikor megváltozhat, úgyhogy mikor végzek, kinyitom oldalsó tatyóm száját, hogy Tikki nyugodtan helyet foglalhasson benne.

 εïз

 A továbbiakban még négy órán kellett túl lennem, hogy végre túl legyek a nap első megpróbáltatásain, hiszen ilyenkor kezdődik csak a java. Szinte már meglepő, hogy suli közben nem zavart meg egyetlen egy gonosztevő sem.
– Marinette, nincs kedved beülni velem az új cukrászdába? – kérdezi tőlem Alya, miközben sétálunk Párizs egyik forgalmas kis utcáján. Az idő kellemes, a nap szikrázóan süt, e mellé pedig egy kehelynyi jeges desszert valóban megkoronázhatná a délutánt.
– Rendben, benne vagyok! – mosolyodom el, és gondolatban már el is képzelem, milyen ízesítésű fagylaltokat fogok kérni, ám ahogy elérjük a sarkot, rohanó emberek vágják el utunkat.
– Itt meg mi történik? – Alya-nak nem is kell több, pillanatok alatt előkapja mobilját és kameráz, én pedig úgy teszek, mintha elvesznék a tömegben.
– Ennyit a fagyizásról – mondom, miközben biztonságos helyre húzódok, és lekapom hátamról egyik táskámat, a másikból pedig kiengedem Tikkit. – Tikki, pöttyöket fel!
Pillanatok alatt magamra öltöm Katica álruháját, és amint ezzel megvagyok, rohanni kezdek abba az irányba, ahonnan a tömeg jön. Akik csak felismernek, hangosan köszönnek és ujjonganak, de nekem csupán néhány visszaintésre van időm. Párizs egyik központi területére érve alig hiszek a szememnek.
Akárhová nézek, mást se látok, csak macskákat. Az autókban, a pékségben, a cukrászda teraszán, az asztalon feküdve… Macskák.
– Mi a fene… – Alaposan körbepillantok, mígnem meg nem látok egy fehér ruhás lányt, aki az egyik szobor tetején üldögél, ölében egy hófehér, ijesztő, és rettentően morcos pofájú macskával.
Ebből a távolságból nem tudom mennyire veszélyes ellenséggel van dolgom, úgyhogy közelebb sétálok, óvatosan átlépve az utamba kerülő bársonytalpúakat.
A lány kiszúr, ám csak figyelemmel kísér, közben pedig lassan, ráérősen simogatja macskája dús bundáját.
– Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de vége a mókának… – mondom, miközben majdnem megbotlok egy fetrengő cirmosban. – Vagy dorombolásnak – teszem hozzá egyből, és kiegyenesedve nézek fel ellenfelemre, akit egyelőre cseppet sem izgat jelenlétem.
– A nevem Miaú – mutatkozik be lágy hangon, és arrébb teszi öléből az állatot, aki hangos morgással fejezi ki nemtetszését. Most van alkalmam alaposabban megnézni a lányt, aki testhez simuló, fehér ruhában feszít, hosszú fonott, barna hajkoronájából pedig ugyan olyan cicafülek virítanak, mint Fekete Macskáé. Erről jut eszembe, ő mégis hol a fenében van?
Mint láthatod, a macskák szép lassan átveszik az uralmat a város felett – folytatja mondókáját, nekem pedig komoly deja vu-m támad ezzel kapcsolatban. – És senki sem állhat az utamba, legfőképpen nem te, Katica! – Az arcán szétterülő vészjósló vigyor egy pillanatra megijeszt, ám nincs időm tovább gondolkodni, ugyanis Miaú egyetlen ugrással előttem termed.
Gyors! – állapítom meg azonnali hátrálással egyetemben.
Mi a gond? – pillant rám aranysárga szemével kihívóan. – Elvitte a cica a nyelved?
Ujjai végén csillogó karmok villannak elő, és az a rossz érzésem támad, hogy talán jobb, ha nem kerülök velük közelebbi kapcsolatba.
Ki kell találnom valamit, de marha gyorsan!
Miaú nem cicózik sokat, hamar támadásba lendül, ám egyelőre a kitérésen kívül mást nem teszek. Szinte biztos, hogy ez is egy akuma műve, de hol lehet…?
Egy gyors hátraszaltó következtében sikerül ráugranom az egyik útonálló macska farkára, aki hangos fújással hozza rám a frászt. Alig, hogy újra egyensúlyba kerülök, gyorsan lehajolok, hogy elkerüljem Miaú következő támadását, ami nem sokon múlt, hogy ne találjon arcon. A következő pillanatban felnyúlok, és megragadva csuklóját húzom magamhoz, majd letaszítva a földre szorítom őt a talajhoz.
Megvagy! – jelentem ki, ám ami ezután következik, arra egy cseppet sem számítok. Úgy négy-öt macska ugrik nekem mit sem kímélve. Ott karmolnak ahol érnek, úgyhogy a jojóm segítségével ugrok át a szemközti üzletsor tetejére. – Ez meleg volt – motyogom, miközben megsimítom arcom egyik oldalát, ahol az egyik macska sikeresen megkapott. Csíp a seb, de nem vészes.
Szia bogaram! – csendül fel mögöttem a már jól ismert hang. – Hiányoztam?
Épp időben – felelem epésen, és guggolásomból felegyenesedve nézek hátra Fekete Macskára, kinek arcán ott virít a levakarhatatlan vigyor. – Lehet, hogy te könnyebben szót értesz majd velük – mondom a nyávogó népségre utalva, miközben a srác lassan közelíteni kezd felém, és egy lépésnyire megállva előttem nyújtja felém óvatosan kezét. Kíváncsian pislogok fel rá, ám mikor kesztyűjének érintését megérzem sebes arcomon, azon nyomban elhátrálok tőle.
Erre most nincs idő, Macska! – Azonnal hátat fordítok neki, és előre nyújtva kezemet mutatom neki Miaút, és udvari személyzetét. Tudomást sem veszek hevesen verő szívemről, inkább az ellenségre koncentrálok.
Mi a terv? – lép mellém a srác, miközben tekintetével végigpásztázza a terepet.
Ahogy elkapjuk Miaút, a macskák támadni fognak – kezdem. – El kell vonni a figyelmüket, és meg kell találnunk az akumát!
Szolgálatodra! – int Macska egy csábos mosolyt villantva, majd előkapva botját ugrik le az állatok közé. Miaú hamar kiszúrja az új jövevényt, de látszólag kevésbé van ellenére Fekete Macska érkezése, mint az enyém.
Mindjárt nem fogsz annyira örülni! – mondom összeszűkült szemmel, majd jómagam is követve társam példáját leugrom.
Milyen helyes cicát sodort ide a szél… – hallom meg a lány hangját, aki Macska előtt teremve karmos ujjával simít végig a fiú állán, aki persze észbe azonnal kap, és botja segítségével elüti maga elől a lány kezét, mire az nevetve hátraszökken.
Míg egymással vannak elfoglalva, alaposan körbenézek, hátha kiszúrok valami használhatót. Tekintetem megakad Miaú hófehér, gonosz arcú macskáján, és annak megvillanó, fekete nyakörvén. Fekete Macska egy véletlen ugrás következtében az általam figyelt állat mellett terem, mire Miaú azon nyomban elmenekíti mellőle a rút bársonytalpút.
Csak nem…? – Alig, hogy mozdulnék, elveszítem a macskát a nagy szőrös rengetegben.
Nem hezitálok tovább, egy futó pillantást vetve a küzdő Fekete Macskára már indulok is, hogy megtaláljam az akumát.

Folytatása következik...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ankofictions.blog.hu/api/trackback/id/tr738521120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AshleyTheWriter · http://focusonme.blog.hu/ 2016.03.24. 15:40:01

Nagyon jó volt! Csak így tovább :)

Leti55 2016.03.24. 22:41:04

Nagyon jó *-* Az eddigi legjobb Miraculous-ös történet amit olvastam :)

AnkoFictions 2016.03.25. 07:42:42

@Leti55: Köszi szépen! :) Örülök, hogy ennyire tetszik nektek. A folytatása szerintem a hétvégére várható, attól függően, mennyire kap el az ünnepi hangulatban az ihlet. :)