Z

Újraindulás

2017. február 20. - AnkoFictions

Sziasztok!

Az oldal egy kis vérfrissítésen fog átesni a jövőben. 
Ezek után főként mangafordításokat lehet várni tőlem, illetve ha úgy alakul (és elkap az ihlet), akkor néhány iromány is napvilágot láthat. 

Addig is az erő legyen veletek, és várjátok a tavaszt! :D 

Miraculous - A Gonosz Bohóc (1. rész)

Ha-ha-ha-HAPCI! még időben sikerül az orrom elé kapnom kezemet, hogy ne a nagyvilágba sikerüljön prüszkölnöm.
Hű, csajszi, le ne betegedj itt nekem! nyújt felém Alya egy tiszta zsebkendőt. Már a fél iskola kinyúlt, ne te legyél a következő.
Rajta vagyok mondom nem túl meggyőzően, miközben kifújom az orromat. Anya az első tüsszentésem óta vitaminokkal, és mindenféle ősi kínai receptúra alapján készült gyógyitallal töm.
Csak éppen úgy tűnik, hogy nem használ. Tegnap óta rossz a közérzetem, és ez az idő előrehaladtával már csak egyre rosszabb.
Adrieeen! rikkant át a terem túloldaláról Chloe az éppen érkező fiúnak. A srác illedelmesen, bár annál kevésbé lelkesen visszaint, majd ezt követően helyet foglal Ninoval az előttünk húzódó padsorban.
Alya-val köszönünk nekik, ezután pedig szinte azonnal újra tüsszentenem kell.
Miért pont most?! Mérgelődöm magamban két orrfújás között, mire Adrien hátrafordul.
Megfáztál? kérdezi rám pillantva, én pedig imádkozom magamban, hogy kívülről nézve ne tűnjek annyira rettenetesen lestrapáltnak, mint amilyennek érzem magam.
Egy kicsit, igen mosolygok vissza rá, mintha egyébként minden a legnagyobb rendben lenne.
Már hogy is lehetne minden rendben, mikor taknyom-nyálam egybefolyik?
Jobbulást! mondja végül egy bíztató mosoly kíséretében, és visszafordul Nino felé, hogy korábban félbeszakadt beszélgetésüket folytassák.
Ragyogó szemekkel nézek barátnőmre, magamban örvendezve, hogy “Te is hallottad? Jobbulást kívánt!”, és ő, mintha értené, vigyorogva bólogat.
A diákok duruzsolásának az érkező Miss Bustier vet véget, aki köszönt mindenkit, majd felénk fordulva megáll az asztala mellett.
– Még mielőtt elkezdenénk az órát, szeretném megbeszélni veletek a tervezett tanulmányi kirándulásunkat – kezd bele mondandójába, amit mindenki síri csendben hallgat. – Az igazgató úr engedélyezte, hogy pontosan két hét múlva ellátogassunk a Sacré Cœur-bazilikába az évfolyammal. Ez egy egész napos program lesz, ezért kérlek benneteket, hogy majd enni és innivalókat mindenképp hozzatok magatokkal – de erről esik szó majd később is.
– Remélem az iskola rendel nekünk egy buszt – hallatszik Chloe hangja, akinek úgy tűnik esze ágában sincs az átlag emberek által nap mint nap használt tömegközlekedést igénybe venni.
– Ekkora sznob libát! – húzza el a száját Alya, és karba tett kézzel hallgatja tovább a tanárnőt, aki tudomást sem vesz Chloe megjegyzéséről.
– Azt mindenképp jobb, ha tudjátok, hogy a kirándulás utáni első óránkra egy házi dolgozatot kell írnotok-…
– Nem elég, hogy ott kell lennünk egész nap, még ez is? – folytatja Chloe a csacsogást Sabrinával, mire Miss Bustier megköszörüli a torkát, hogy elcsitítsa a lányokat.
A továbbiakban elmondott még néhány információt az aznapi napirendünkről, hogy miket nézünk meg, merre is megyünk pontosan, majd utána végül elkezdődött a legkevésbé sem várt irodalomóra.


εïз

Matheo Claudel egy újabb tehetségkutatónál próbál szerencsét. Miután öt évvel ezelőtt egy betegség miatt ott kellett hagynia a cirkuszt, mely az otthonát jelentette, azóta pedig nem találja a helyét a világban. Próbált már sok más szakmát is a pizzafutárságtól kezdve az újságosztóig, de semmi sem érhetett fel az emberek szórakoztatásával.
– Mindjárt te jössz – szól neki az egyik vele egykorú asszisztens, ő pedig izgatottan igazítja meg pöttyös csokornyakkendőjét.
Mikor a nevét hallja, hamar a színpadon termed, és szembenéz a zsűrivel, és a rengeteg nézővel. A kezdeti idegesség azonnal elmúlik a számára oly ismerős környezettől, és neki lát bemutatkozásának.
– Lássuk, lássuk! – mosolyog a bírák egyetlen női tagja, aki nem mellesleg egy híres színésznő, akiért Matheo titkon rajong.
Magabiztosan áll neki a mutatványnak, ám még mielőtt befejezhetné, a zsűriből hárman megnyomják azt a gombot, mely félbeszakíthat egy előadást.
– Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de ebben semmi egyedi nincs, kedves uram – mondja a legidősebb, majd ezek után a többiek is elmondják véleményüket az általa előadott műsorról. Sajnos, nem arat akkora sikert, mint amire számított, és mint utólag kiderül, még az esti TV adásba se fog bekerülni, csak egy pár másodperces bevágás erejéig.
– Rég ért ekkora kudarc – sóhajtja maga elé, ahogy kilép a csarnokból. – Mihez kezdhetnék ezután?
Teljesen tanácstalan, ezek után komolyan el kell gondolkodnia, hogy elfogadja-e unokatestvére állásajánlatát a műhelyben. Nem így képzelte a jövőjét…
– Sajnálom, Camille – motyogja, felidézve magába kislánya arcképét. Lekapja fejéről bohóc sapkáját, és összegyűri azt kezei között. Ugyan ebben a pillanatban egy fekete pillangó reppen oda mellé, ám meglepődni sincs ideje, ugyanis hamarosan egy ismeretlen férfi hang szólal meg elméjében.
– Üdvözöllek Gonosz Bohóc! A nevem Halálfej, és úgy döntöttem, hogy segítek neked, hogy bosszút állhass! Mutasd meg, hogy csinálsz porondot Párizs városából, hiszen a világ nem más, mint egy hatalmas cirkusz! Csupán annyit kérek tőled cserébe, hogy szerezz meg nekem két apróságot…


εïз

Erőtlenül dőlök le ágyamra, egy csomag zsebkendő és Tikki társaságában.
– Nagyon rosszul érzed magad, Marinette? – néz le rám aggódóan Tikki, majd mellkasomra száll.
– Alig vártam, hogy hazaérjek – nyögöm, és szemeimet behunyva próbálok kicsit pihenni. Azonban alig telik el pár perc, lentről kopogás hallatszik. A hangok alapján édesanyám jön fel a szobámba.
– Kicsim, készítettem neked egy kis vöröshagyma teát! – mondja, miközben a tálcával csörömpöl. – Itt hagyom, de  mindenképp kortyolgasd el még lefekvés előtt!
– Köszönöm, anya! – mondom, majd miután magunkra hagy, Tikkire pillantok. – Már megint egy íncsiklandozó tea – forgatom meg szememet, a hangsúlyt az íncsiklandozóra helyezve.
– Az a fontos, hogy minél hamarabb meggyógyulj! – mosolyog biztatóan, majd hirtelen felreppen. – Hallod ezt?
Fülelni kezdek, és fel is figyelek a lentről felszűrődő híradó hangjára, amiben éppen azt mondják be élő adásban, hogy egy bohóc ruhába öltözött férfi változtatja cirkuszi fellépőkké a város lakosait.
– Úgy tűnik Tikki, szükségük van Katicára – jelentem ki, ám a mondatom végét egy óriási tüsszentés koronázza meg. Sajnos hiába nem érzem jól magam, nem hagyhatom, hogy egy betegség felém kerekedjen.
A tőlem szokatlan lassúsággal kászálódom ki az ágyból, és mászom le a galériáról. Megállok, és eltökélten a kis kwamimra nézek.
– Gyorsan elbánunk az akumával, utána pedig jöhet a megérdemelt pihenés! – mosolygok. – Tikki, pöttyöket fel!


εïз

– Ez. Egyáltalán. Nem. Vicces – nézek végig az utcán, ahol a járókelők hol bűvészkedtek, hol pedig akrobata módjára szaltóztak át egyik autó tetejéről a másikra.
Katicát még nem látom, úgyhogy egyelőre úgy néz ki, nekem kell a kézbe vennem a dolgokat.
Botom segítségével az egyik ház tetejéről a másikra ugrom, miközben tekintetemmel jelenlegi , még ismeretlen gonosztevőnket kutatom. Néhány utca átfésülése után az út közepére érkezem, egy csapat színes labdával egyensúlyzó fóka közé. Ezek is emberek? Pislogok rájuk érdeklődve, ám hamarosan az út szélén elhaladó gólyalábas emberek vonják el figyelmem, mögöttük pedig egy egykerekű biciklin tekerő bohóc, aki a virágmintás vizipisztolyával locsolja az elé tévedőket, akik aztán átalakulnak a legkülönfélébb mutatványosokká.
Gyertek! harsogja a színes ruhás fazon, aki inkább úgy fest, mintha egy horrorfilmből lépett volna elő. Sosem bírtam a bohócokat.  Szórakozzatok!
Ez neked szórakozás? kérdezem kicsit sem visszafogva hangomat, és támadóállásba állok, felkészülve minden eshetőségre.
Ahogy észrevesz, méreget egy darabig, majd csak utána szegezi rám fegyverét.
Lám-lám, egy rossz cicus! mondja, majd spriccent egyet, én pedig ügyesen elhajolok a lövés elől.
Hé, nem tudtad, hogy a macskák nem szeretik a vizet?! 
Ezután úgy érzem, az én köröm jön, úgyhogy nekilendülők, és kirúgom alóla a biciklit - ám ő sem annyira lassú, mint amire számítok. Gyorsan megragadom a karját még mielőtt megszökhetne, ám jó magam is meglepődök azon, hogy a bohóc ennek ellenére lazán elszökken.
-- Ez meg...? -- Nézek le a kezemben maradt végtagra. -- Egy műkar? 
A bohóc hangosan kacarászik értetlen arcomat látva, és jókedvűen integet valódi kezével.
Hogy az a... -- Elhajítom a tárgyat, és utána eredek, miközben nem győzöm kerülgetni a vizet, mellyel próbál eltalálni szűntelenül, hogy én is olyan agyatlan mutatványossá változzam, mint a többiek. 
Egy jól irányzott mozdulattal térek ki az egyik támadása elől, majd botomat előre hajítva taszítom őt le az egyik autó tetejéről. Ő a földre zuhan, én pedig felé kerekedve próbálom kitalálni hol lehet az akumája. 
A bohóc egyáltalán nem tűnik kétségbeesettnek, sőt, vigyora egyre szélesebb. Először nem tűnik, fel, de mikor a mellényére erősített műanyag virág felé nyúl, azonnal működésbe lépnek macskareflexeim, és odébb ugrok, mielőtt lelőhetne vele. Valószínűleg az a virág is épp olyan erővel bír, mint a pisztolya, úgyhogy jobb lesz, ha óvatosabb leszek ezentúl. 
Eközben persze ő sem habozik, hangosan nevetve próbál újra és újra eltalálni. 
Egyik próbálkozása követi a másikat, én pedig jobb ötlet híján egy távolabbi autó mögött lelek fedezéket.
Sietve kezembe veszem botomat, majd az egyik spéci funkciója segítségével tárcsázom Katicát. Néhány óráknak tűnő másodperc telik el, mire felveszi.
Merre jársz, Katica? térek azonnal a tárgyra, ugyanis nincs sok időm. Én itt vagyok a színház előtti parkolónál… Lopva körbepillantok, hátha ideér közben a bohóc barátunk.
Azonnal ott vagyok! feleli a lány, ám látszik valami furcsa az arcvonásain, amit hirtelen nem tudok hova tenni.
Minden rendben? kérdezem, ám ő csak elmosolyodik.
Persze! Jól látom, hogy lassan az egész város egy élő cirkusszá válik? gyorsan témát vált, úgyhogy nem is feszegetem tovább a dolgot.
És még belépőt sem szednek jegyzem meg szórakozottan. Tudod… kezdek neki, ám félbeszakítanak.
Megvagy! hallatszik a bohóc hangja mellettem, pisztolyát egyenesen rám szegezve.

 

Folytatása következik...

 

1be54aa29827cc7bb41c0dd38cdb395d.jpg

Miraculous Ladybug - Édes álmok

Sziasztok! 

A következő fanfictionom készülőben van, addig is pedig hoztam nektek egy nagyon aranyos fanvideót. Aki esetleg nem tud angolul (bár talán ehhez annyira nem is kell), annak ajánlom figyelmébe a lenti szöveget! :) Ha szeretnétek, és van rá igény, fordíthatok még le ehhez hasonló Miraculous-os videókat a későbbiekben. Addig is, jó szórakozást! 

 

Fekete Macska: Szép álmokat, Hercegnőm!
Marinette: Ne menj!
Adrien: Bogaram, te megpróbálsz elcsábítani engem?  

Miraculous - Két macska egy csárdában (2. rész)

– Cicc, cicc! – int Fekete Macska Miaú felé, aki láthatóan egyre jobban unja a véget nem érő fogócskázást.
Nyerj nekem még egy kis időt! – nézek Fekete Macskára még utoljára, mielőtt belevetném magam a bajszos tömeg rengetegébe.
– Jó cica, ügyes cica, hol vagy? – hívogatom Miaú macskáját a sok másik között, akik vernyákolva és fújtatva kísérik utamat, le sem véve rólam a tekintetüket. 

 εïз

– Ne menekülj előlem! – Egy gyors szökkenéssel térek ki Miaú támadása elől, és a mellettünk magasló villanyoszlop tetejére érkezem.
– Fuh, ez meleg volt – fújom ki a levegőt, miközben tekintetemmel Katicát keresem.
Hamar meg is pillantom őt egy tucat macsek társaságában, és mivel nagyon elfoglaltnak tűnik, inkább újra ellenfelemre összpontosítok, aki még mindig odalent keres engem.
 – Hé, Macskanő! Idefent!  vigyorgok le a lányra, akinek elsőre nem esett le, hová is tűntem hirtelen.
Ahogy felnéz, mordul egyet, és kifúj néhány kósza barna tincset arcából. Aranysárga szemei megvillanak, majd egy pillanat tört része alatt már az oszlopon mászik felfelé. Ahogy elrugaszkodnék megelőzve, hogy elkapjon, ő sikeresen ragad meg övem végénél fogva, és ránt vissza, és ahogy elenged, zuhanni kezdek a föld felé. 
Megkapaszkodni ugyan nem tudok már, de sikerül talpra esnem, majdnem magam alá taszítva néhány, az előbb még földön fetrengő macskát, ám azok még időben odébb iprkodnak, hogy kicsit távolabbról követhessék az eseményeket. Micsoda kitartó nézőközönség!
 Ez nem volt szép  egyenesedem fel, ám a következő pillanatban már Miaú előttem is terem, támadásra készen. A gyors reflexeimnek köszönhetően sikerül kitérnem az éles karmok elől, de ahogy ügyesen kigánycsolom, már is két macska csimpaszkodik a lábamba.  Hé!  próbálom őket lerázni magamról, több-kevesebb sikerrel. Ahogy lecibálom ezt a kettőt magamról, másik három kapaszkodik vissza rám, karmaikak erősen belém fájva, hogy még véletlenül se legyen olyan egyszerű dolgom.

 εïз

Esküszöm, egy életre elegem van a macskákból!  dühöngök gondolatban, miközben már a sokadik szőrös kupacot kutatom át Miaú macskája után kutatva.
Mivel sehogy sem jutottam előrébb, visszasietek a térre társamhoz, aki azóta is sikeresen feltartja a lányt, bár tény és való, hogy elnézve őket jelenleg nem áll túl jól a szénája. Közelítek feléjük, és néhány méter múlva, nem messze Miaútól megpillantom azt a bizonyos fehér cicát, akit korábban kerestem.
 Fekete Macska!  kiáltom, felhívva magamra szuperhős-társam figyelmét.  Ott van az akuma! A nyakörvben van!  mutatok az állat irányába, mire a srác bólint, és a botja segítségével megszabadul az őt kaparófának használó cirmosoktól. Néhány ügyes szökkenéssel sikerül elérnie az előle sebesen menekülni próbáló macskát, és felkapva azt rohan tovább az egyik mellékutca irányába. Ügyes!
 Ne!!!  üvölti Miaú, látva Fekete Macska akcióját  és azonnal a nyomukba ered, én pedig követem őket. A jojó segítségével, házról-házra ugorva hamar utól érem társam, akinek eközben sikerül Miaút elcsalnia a bajszos segítőitől.
Egy zsákutcába érkezünk, ahol is a lány nem hezitál sokat, azonnal nekiesik Fekete Macskának, akinek kisebb gondja is nagyobb ennél, hiszen a kezei közt lévő macska úgy ficánkol, hogy alig tudja megtartani, nemhogy az akumát rejtő nyakörvet is megszerezze tőle. 
 Kéne egy kis segítség, Katica!
Rendben.
 Szerencsetalizmán!  hívom segítségül ismét a jojót, mely pillanatokon belül megajándékoz egy... – Gombolyaggal?
Értetlenül nézek a kapott tárgyra, ezt követően pedig gyorsan körbepillantok, mihez is kezdhetnék vele. Eközben a fehér macska kiszabadul társam kezei közül, de nem megy messzire, sőt. Azt hiszem, van egy ötletem.
Egy jól irányzott dobással elhajítom a gombolyagot, egyenesen a cica-harc résztvevőihez. A fehér macska azonnal kiszúrja a fonálköteget, és nekirugaszkodva ugrik rá a játékra. Mivel ebből Miaú semmit sem vesz észre, odasietek az állathoz, és könnyű szerrel tépem ki nyakából az elátkozott nyakörvet, melyből aztán egy fekete pillangó száll elő.
 Számodra vége a gonoszkodásnak!  mosolyodom el, ahogy kinyitom jojóm, és előtör belőle a vakító fény.  Ideje, hogy megtisztulj!  Gyakorlott mozdulatokkal kapom el a menekülni próbáló pillangót, és bezárva azt szabadítom meg őt a gonosz erőktől. Miután ez sikerül, kitárom azt, és immár régi formájában engedem őt szabadjára.  Minden jót, kis pillangó!  nézek utána, miközben a Katicabogár erejével minden visszaáll a városban az eredeti kerékvágásba, mintha mi sem történt volna.
Minden kis bajszos jószág visszakerül eredeti otthonába, Párizs utcái és terei megtisztulnak, és Miaú fehér macskája is visszaalakul olyan ártatlan kiscicává, amilyen korábban volt.
 H-hol vagyok...?  néz körül nagy szemekkel a lány, akit mint később kiderül, Kate-nek hívnak. Az édesanyja már a fél várost átkutatta utána, olyan lelkiismeret furdalása volt a korábbi elválásuk óta, és úgy tűnik, a történtek után egy új taggal fog bővülni eddigi háromtagú családjuk.
 Szép volt!  érintem össze öklömet Fekete Macskáéval, és elismerő pillantással tekintek fel rá. Nagyobb dícséretet keresve sem kaphatna, én pedig nem fogom tovább növelni így is a már plafont verdeső egóját.
Mire is mennél nélkülem... teszi csípőre a kezét, mire én csak hangosan felkacagok. 
Visszaváltozva nem sokra, kiscicám - bökök fejemmel gyűrűje felé, mely villogva jelzi, hogy hamarosan lemerül. Ami azt illeti, nekem sincs már sok hátra, de öröm látni, hogy ilyenkor milyen kapkodva húzza el a csíkot. 
Ó  emeli maga elé kezét, hogy ő is megnézhesse. Nos, Katica vigyorodik el, ahogy rám néz. Mennem kell, még a végén meglátsz álarc nélkül, és halálosan belém szeretsz. 
Ezt a mondatát nem bírom nevetés nélkül hagyni, de hamar összeszedem magam, és legyintek felé.
Majd ha piros hó esik, Macska! Na, sicc innen! Ezután nekem sem kell több, elhajítom a jojót, és felhúzva magam az egyik négyemeletes házra, és elhagyom a helyszínt. 

εïз 

 Néhány utcával odébb érek újra földet, és behúzódva egy fa mögé változom vissza. 
Még, hogy belé szeretek... csóválom meg a fejemet. Az én szívem már Adrien-é bizonygatom mosolyogva. - Fekete Macska pedig a nyomába sem ér. A legkevésbé sem hasonlít rá. 
Miközben magamban Adrien és Fekete Macska közötti különbségeket sorolom, elindulok vissza a tér felé, hátha összefutok Alya-val ám alig, hogy elérem az utca végét, megszólal a telefonom.
Szia! veszem fel a készüléket, melyből barátnőm hangja köszön vissza.
Marinette! Hová tűntél? Próbáltalak megkeresni, de...
Hát, izé vakarom meg tarkómat. Tudod, elsodortak az emberek, aztán csak mentem a tömeg után! 
Alya természetesen hitt nekem, hiszen ő is kénytelen volt menedéket keresni az utakat ellepő, agresszív macskák elől. 
Miután kibeszéltük, hogy már megint milyen gonosztevővel bánhattak el Katicáék (akikkel Alya legnagyobb bánatára nem találkozott ezúttal), összefutottunk még egy kis időre, hogy végre beülhessünk abba a bizonyos cukrászdába, ahová eredetileg indultunk.
Emlékszel, mikor azt mondta, hogy akár Adrien is lehetne Fekete Macska? csap bele a témába, miután helyet foglaltunk a teraszon a fagylaltkelyheinkkel. 
Uhm, igen - felelem két kanálnyi jeges desszert között. Alya, és az ő elméletei...
Nézd ezt a képet tolja a képembe Adrien egyik szétfirkált képét, mely mellé be volt illesztve egy fotó Macskáról is.
Ha így agyonszerkesztesz egy képet, bárkire rá lehet fogni, hogy ő Fekete Macska - mondom hol a mobilra, hol pedig barátnőmre pillantva. 
Egyszer úgy is rájövök, hogy ki ő! vigyorog. Nem adom fel egykönnyen.
Vajon hány ilyen képe lehet még? 
Ezt szeretem benned mosolyodom el őszintén, miközben folytatom fagylaltjaim elfogyasztását.

εïз

Másnap az iskolában irodalomórán kiselőadást kellett tartanunk a múlthéten kiadott témákból. Nagy szerencsém, hogy hétvégén volt időm megcsinálni, különben most szívhatnám a fogam. Miután végezek saját leckém felmondásával, úgy hallgatom a felszólított Adrien-t, hogy szavait szinte fel sem fogom, csak ő létezik, az őt körülvevő rózsaszín köd, és a lágy hangja, mely szinte simogatja lelkemet. 
Ebből az elmélyült állapotból Alya könyöke ránt vissza a valóságba, aki aztán közel hajolva a fülembe súgja:
Túl hangosan sóhajtozol, csajszi kuncog, én pedig észre véve hülyeségemet próbálok meg ezután uralkodni magamon. 
Mikor megszólal az óra végét jelző csengő, nekiállok a cuccaim összepakolásának, ám eközben Adrien hátrafordul és megszólít, aminek hatására majdnem sikerül felborítanom a táskámat, és kiszórni annak egész tartalmát.
Öhm néz rám a srác, valószínűleg nem tudja hova tenni szerencsétlenkedésemet, de nem zavartatja magát sokáig, ugyanis folytatja. Le tudnád majd nekem írni a forrásokat, amik alapján írtad az előadásodat? Nagyon érdekes volt.
Az a mosoly, az a mosoly, az a mosoly, istenem!
P-p-p-persze! Neked bármikor, bárm-... mármint, természetesen! Hebegek-habogok össze-vissza mint egy idióta, de nem érdekel. Jelenleg madarat lehetne velem fogatni a boldogságtól, és ezt egyetlen gonosztevő sem tudná elvenni tőlem! 

 

 

Köszönöm szépen, hogy elolvastátok! :) Remélem tetszett, várom a véleményeket, kritikákat! A későbbiekre vonatkozóan vannak még terveim további fanfictionokat illetően, de előtte mindenféleképpen be szeretném hozni a lemaradásomat, ugyanis még csak a tizennegyedik résznél tartok a sorozatban. :D
Addig is, kellemes húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek! Sok locsolót, csokinyuszit, satöbbi, satöbbi! :)